Kriskó Mária Gyógycentrum

6400 Kiskunhalas, Dózsa Gy u. 26.

krisko.maria@gmail.com

Kriskó Mária Gyógycentrum

Kriskó Mária Blog

Mit választasz? A szívből jövő vágyat vagy a kötelességet?

Ebben az évben mérlegeltem, hogy hogyan tudnám egyre hatékonyabbá tenni az életemet, és olyanná, amelyben egyre jobban és egyre könnyedebbnek érzem magam.

Amikor ezt végiggondoltam, fölsoroltam magamban azokat a tevékenységeket, amelyeket a napok során végezni szoktam. Megállapítottam, melyek azok, amelyek örömmel töltenek el, és melyek azok, amelyek inkább nehézkes és ‘meg kell csinálnom’ érzést jelentenek.

Ezután a  gondolataimban visszementem egészen a gyermekkoromig, amikor egy csomó feladatot kötelességből fakadóan elvégeztettek velem. Ezek lehettek akár iskolai feladatok, számonkérések a feladatok alapján, vagy akár otthon végzendő háztartási munkák, de az élet bármilyen területén találhatunk ilyen kötelességszerű feladatokat.

Vajon mi volt az, amit szívből, örömmel csináltam? Volt ilyen?

Azt a választ találtam, hogy az elvégzett feladataim többsége bizony kötelességből fakadó volt, hogy ‘ezt és ezt’ bizony meg kellett csinálnom, meg még ezeket is, sorolni is sok.

Sőt, a mai napomat is, és az elmúlt évek szorgalmas napjait is ez dominálta.

Viszont felfedeztem magamban, hogy megérett bennem a vágy arra, hogy mind könnyebben és könnyebben végezzem el a feladataimat, érjem el a vágyott céljaimat.

Ezzel párhuzamosan viszont a csak kötelességszerű feladatvégzés már diszkomfort érzettel párosult.

Ezért egyre inkább szívből és a nap folyamán egyre többször igyekszem megteremteni azokat a pillanatokat, amikor a kötelesség helyett a ‘jó érzéssel tölt el’ érzés van túlsúlyban.

Keresem azokat az örömforrásokat, amik lelkileg és intellektuálisan táplálnak és könnyedséggel töltenek el.

Azokat a helyzeteket, amelyek a bőséget behozzák az életembe.

A hitrendszereimet is megvizsgálom, felidézek és felkeresek az életemből ilyeneket, az élet különböző területeiről. Amikor ezeket végiggondolom, rájövök, hogy egy-egy hitrendszert milyen értelmetlen volt vagy butaság volt a magaménak tekinteni és követni, a sejtjeimben is helyet adni nekik. És arra is ráébredek, hogy ezeket milyen jó érzés lecserélni könnyedséggel járó, szívből jövő, örömteli hitrendszerekre, hogy most már ezek irányítsanak engem.

Tehát gondold át, hogy ha jól akarod érezni magad a bőrödben, akkor hogyan érdemes cselekedned? Kötelességből fakadóan vagy a szíved vágyát követve szeretnél elérni eredményeket?

Azzal, hogy az elmúlt hónapokban megteremtettem az örömteliséget és könnyedséget a magam számára, egyre magabiztosabbá és egyre kiegyensúlyozottabbá váltam. Ezekkel együtt a munkámban is sokkal hatékonyabbá és inspiráltabbá váltam. Ez elősegítette az anyagi jólétem pozitív kiteljesedését is. Vagyis a nyereség, amit kaptam, végül sokkal több lett, mint amit korábban a feladatok kín keserves, kötelességből fakadó elvégzése árán értem el.

Bár a munkámra nem volt különösebben jellemző, mégis hozzá tartoztak olyan fajta mellék szereplések, feladatok, amelyek elvégzése szükséges volt ahhoz, hogy elérjem az eredményeimet. Amikor az “húúú, borsózik a hátam tőle’ érzése ott volt, bizony elég nehézkessé vált számomra a munka elvégzése.

De amint a gondolatomat átcseréltem arra, hogy mindezt lehetséges könnyeden is csinálni, egyszerűen csak “Miért ne?” és a fókuszomat a könnyűre irányítottam, a helyzet megváltozott. Nem mondom, hogy ne lehetne ezt még fokozni, bizony hogy lehet.

De már  azzal, hogy a fókuszomat a könnyedség érzésére terelem, ez igenis segíti a munkámat, segíti a közös munkánkat, akár veled is. Azt gondolom és tapasztalom, hogy az együttműködés egyre sikeresebb mind a klienseimmel, mind pedig akikkel együtt dolgozom a háttérmunkákban.

Végül csak annyit javaslok, hogy hallgass a szívedre, és hagyd el a kötelességet! Válaszd azt, amiben jó vagy, ami jó érzéssel tölt el, és csináld azt a mindennapjaidban!

Ha szeretnéd Te is a téves programokat, hitrendszereket, berögzüléseket átírni, felülírni, szeretettel várlak Theta Healing tanfolyamaimon.

Emellett egy fantasztikus meditációs, spirituális elvonulásra is invitállak, nyaralással egybekötve Sartin. Még van néhány szabad hely a nyaralásra, ha érdekel, kérlek minél előbb jelentkezzél. Részletek >>


2020. I. negyedéves tanfolyamaim:

Theta Healing Alap tanfolyam (Kiskunhalas)2020. február 7-8-9.
Theta Healing Haladó tanfolyam (Kiskunhalas)2020. március 2-3-4.
Nyirokmasszázs tanfolyam (Budapest)2020. március 14-15.

Hozzászólás

Rólam

Kriskó Mária vagyok, Theta Healing konzulens és instruktor, Craniosacrális terápiát használó gyógymasszőr.

Legutóbbi bejegyzéseim

Kövess a facebook oldalamon

Változás csodája
-
Mini Ásás

– ONLINE –

DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ!